Sziasztok!
Eseménydús hétvégén vagyunk túl.
Szombaton Peti kollégájánál Juan Carlos-nál voltunk kerti partin. Jó sokan voltunk. Mindenki hozta gyerekeit, apraja-nagyja jött. Én vittem Petit, Ő meg engem :)
Mindenki hozott valami finomságot, úgyhogy mi is készültünk. Csináltunk krumplisalátát, eredeti magyar recept alapján meg sütit is, de erről majd később. Eric hozott picanha-t, mint mindig és most is isteni volt, mint mindig :P A krumplisaláta is jól fogyott hozzá, mindenki a receptet kérte utána :) Szóval dagadt a mellem :) De mi is tanultunk ám, eredeti venezuelai recept alapján készült avocados, paprikás guacamole salátát. Isteni volt! Mikor már mindenki dugig volt előkerültek a sütik. A jó kis nullkalóriás amerikai torta és a fini barackos piskóta, amit Mi vittünk. Mindenki a környékére járt. Feltünés nélkül próbálták enni, mert már mindenki cukkolta a másikat, hogy "látom ám hogy megint vettél belőle!!!" :) Na és hogy ne csak a kajálásról beszéljünk. Hallgattunk brazil zenét, csomót beszélgettünk a közeledő karneváli időszakról és néztünk fényképeket Peti egyik kollegájának, Edvinnek a szülőházáról, Costa Ricán az óceán parjtán. Mesébe illő az a hely.
Aztán vasárnap egy fesztiválra indultunk. Miami Homestead nevű részén van egy Fűszer és Gyümölcs Park, ahol most tartották az éves fesztivált. Volt itt mindenféle fura gyümölcs, zöldség és növény. A bejárat mellet volt lovacskázási lehetőség gyerekeknek, úgyhogy én csak álltam egy kicsit ott és csak néztem a lovacskát... "De messze van a Szürke..." az járt a fejemben. Aztán körbejártuk a parkot. És egyszer csak egy Everglades-es bemutató közepén találtuk magunkat. Először csak egy méteres krokodilt hasonlítottunk össze egy hasonló méretű aligátorral, aztán jött egy óriási teknős, akinek annyira nem tetszett hogy a páncéljánál fogva emeli fel a bácsi és biztos ami biztos nyitva tartotta a száját, hogy ha lehetősége adódna rá, nagyot haraphasson egy elkószált kézfejbe. Persze utána se adta fel és a medencéjéből folyton megpróbált feltűnés nélkül lelépni, ez odáig még jól is ment neki, hogy lelökte az őt elfedni próbáló rácsot, de aztán nem sikerült tovább jutnia, mert jó 60 kilós testévelnem tudott feltűnés nélkül eliszkolni. Aztán jöttek a mindenféle kígyók. Először csak nem mérgező, csak annak tűnők, aztán mérgezők is. Volt amelyiket csak befőttes üvegből mutogatta, mert olyan kicsi volt, hogy nem tudta volna biztosan megfogni, és a drágának olyan erős a mérge, hogy egy perc alatt "nyekk neki" lett volna. A mellettünk ülő anyuka az egyik kígyónál odafordult kisfiához és azt mondta neki "Látod, ilyet láttunk a múltkor az út mellett!!!" és itt tényleg ez van, sok a kígyó, mindennapos, együtt élnek vele az emberek. A bácsi felhívta a figylemünket, hogy amikor cserepes virágot veszünk egy bevásárlóközpontban, legyünk elővigyázatosak, mert elég gyakran nem csak virágot talál az ember... Aztán jött nagy, meg kicsi, aztán csörgő, na az már durva volt. Filmekben már hallottam ezt a hangot, de élőben... Nagyon durva volt. Aztán jött a mégdurvább. A bácsi elmondta a mondókáját egy kobráról és a végén közölte, hogy akkor ő mostantól nem szólal meg, mert nagyon kell koncentrálnia, mert ez nem vicces, nagyon oda kell figyelnie. És akkor elővettek egy lelakatolt ládát. Kinyitották a kis ajtócskáját. Először csak a közepe jött ki, aztán egyszer csak kijött a feje. Döbbenet volt. A kígyó legalább 3 méter hosszú volt és kobra módjára felemelte a fejét és széttárta a nyaki részét. Nyitott szájjal bámultuk elképesztő látványt. Határozottan morcosnak tűnt és nem örült amikor a bácsi megfogta a farkát. És amikor felemelte többször is odakapott. Elképesztő volt. Aztán betessékelték a kis dobozkájába és visszalakatolták. A bácsi azt mondta, hogy "Majdnem megcsókolt, de szerencsére csak majdnem!" és jót nevetett. Hát nem tudom, nekem valahogy lepergett egy film a szemem előtt ahogy a bácsit megmarja a kígyó, összeesik a kövér segédje sikítva elszalad és ott marad a tömeg és a kobra farkasszemet nézve... Na de nem, megtapsikoltuk és megpróbáltunk magunkhoz térni az elképesztő élmény után. Felüdülés képpen megkóstoltuk a cukornád-italt. Eddig nem tudtuk, hogy hogyan csinálják. Hát most láttuk. A nádat feldarabolják és kipréselik belőle a levét. Iszonyatosan finom! Édes, hogy az ember el sem hinné hogy nincs tömve cukorral. Lassan eltelt a napunk és még várt ránk a hosszú út hazafelé.
A következő hétvégénken St Petersburg és környékére látogatunk el, de erről majd későbbi bejegyzésünkben olvashattok :)
