2007. május 11., péntek

Az első hét

2007. május 11-e, este 10 óra. Fülledt meleg, még nyitott ablaknál is szinte elviselhetetlen. Egy Corona lassan segít megindítani a szavakat, mert már sok mesélnivalóval tartozom.
Sok megpróbáltatás volt az elmúlt három hétben. De összességében élvezem az egészet. :)

Decemberben derült ki, hogy megkaptam az ösztöndíjat; februárban véglegesedett, hogy Miamiban fogom tölteni az egy évet. Aztán egyre közelebb jött az indulás, volt két búcsúpartim, amit szeretnék mindenkinek megköszönni, mert nagyon jólesett...
A repülőút nem volt olyan vészes, amilyenre számítottam. Londonon keresztül mentem. Már Londonig is élveztem a kultúrák keveredését egy 30 fős csíkszemű csapatnak köszönhetően, de ez a miami gépre várva csak megsokszorozódott. Furcsa volt, hogy sokan beszélnek spanyolul, de hát -gondoltam- biztos csak egy ilyen gépet fogtam ki. (Persze később kiderül, hogy nem véletlen). Mázlim volt, mert nem működött a video a helyemen, úgyhogy átülhettem magasabb osztályba :) A 8 és fél órás úton csak egy filmet sikerült megnéznem, valamint számtalanszor felvennem a földről a magazint, amit a mellettem ülő venezuelai öreg papa leejtett (nem, szappan nem volt nála). De minden egyes alkalommal hálásan nézett rám, és megveregette a vállamat. Rendesek az emberek.

Már hónapok óta olyan hihetetlennek tűnt az egész, nem volt egyáltalán valóságos, hogy megyek. Aztán amikor a gép landolt a pálmafák között, megérkeztem a mesevilágba. A jéghideg légkondis termek után kiléptem az utcára. Hát ja. Meleg volt. Nemkicsit. Eric, a leendő felettesem eljött értem kocsival, és elvitt az előre lefoglalt és kifizetett szállásomra South Beach-re. 20 perc múlva megérkeztünk a Princess Ann Hotelhez, 920, Collins Ave. Kívülről szép, belülről meg inkább munkásszálló, de hát örültem, hogy van biztos helyem. Egy rövid esti felfedező séta után próbáltam aludni. A következő pár napban minden energiámat arra kell fektetnem, hogy találjak albérletet, tejszínnel.

Viszontagságos volt a hét, ugye hétfőn délután érkeztem, és csütörtökön még nem voltam benne biztos, hogy lesz fedél a fejem felett (mert a Hotel-t már anyagilag nem lehetett sokáig bírni). Minden nap korán keltem, buszra szálltam, bejártam fél Miamit (gondoltam akkor, de a 20-adát sem láttam, nagyon nagy...). Baromi sokat gyalogoltam, igazából így lehet itt megérezni a távolságokat. Az utcák keletről nyugatra futnak, és északra, délre is 100 felett számozódnak. Az Avenue-k pedig észak-dél irányban mennek. Először próbáltam felhívni az itthon kiírt lakásokat, sorra nem jöttek be. Aztán az ottani újságban kerestem egy csomót, de azokban sem találtam meg a számításaimat. Aztán végül egy ügynökségen keresztül sikerült egy teljesen új, egyszobás lakást kivenni, Miami Beach-en.

Persze semmi sem fenékig tejfel: szép a lakás, de nincs bútor, és mindent nekem kell beindítanom (gáz, villany, internet). A bútort -a mai napig sem tudom, hogy- sikerült gyorsan megoldani. Találtam egy "moving and garage sales" hirdetést. Elmentem rá. Ez az itt állítólag elég népszerű szokás azt takarja, hogy amikor elköltözöl, eladod a cuccaidat, mert nem akarod magaddal vinni. Na, egy fiatal házaspár volt ott, én voltam az első vevő. Viccesen zajlott az egész. Én rámutattam egy tárgyra, a srác mondott egy árat, én mondtam a felét, aztán megegyeztünk :D Így 85$-ból vettem egy szinte új ágyat, két polcot, egy asztalt, szőnyeget, és a konyhába edényeket, serpenyőket, evőeszközöket, meg minden apróságot. Aztán a srác elhozta kocsival, és még segített is felcipelni.

A sok rendezkedés mellett 1-2 szer volt időm lemenni a strandra, szerencsére nincs messze, csak 300 m. Hétköznap szinte üres, csak a kis Baywatch kunyhok figyelnek a parton. Hétvégén viszont tömegnyomor. Foleg vasárnap. Boldog-boldogtalan lemegy ilyenkor: hatalmas hangú, vidám, 20 fős dél-amerikai család (sok a kubai, argentín, kolumbiai), hason napszemüvegben napozó szőke amcsi csajok, vegyes baráti társaság sörrel és sok édes süteménnyel, veszekedő néger család, kartonpapírba öltözött csöves, és én. :) Jó a víz, néha hihetetlen színe van az óceánnak, nagyok a hullámok és barátságosak a sirályok.

Folyt köv.

3 megjegyzés:

Peter írta...

Cső Rötyi!

Hát ez űberkemény amit írtál. Nem is hallottam róla, hogy emigrálsz. :D Hát, irigyellek egy kicsit. ;) Mit is fogsz kint csinálni pontosan? Azon kívül, hogy a sirályokat baszogatod a fényképezőféppel a parton? ;)

Rion

Aldaryn írta...

¡Ánimó!

:) Jószerencse szegődjön nyomodba!

LJ

Róna Tibor írta...

Szia Peti,

Jó a blog, élvezettel olvassuk.
Már Róna mama is böngészi. :)
Pussz: Apa

Ps: néhány google maps link még elférne