2007. október 28., vasárnap

Kajakozás holdtöltekor

Sziasztok!

Peti: Kajaktúra és telihold. Vajon hogy megy egymáshoz ez a két dolog? Ezt próbáltuk ki ma este. Részünkről a válasz határozottan pozitív.
Néhány héttel ezelőtt találtam a neten egy kis kikötőt. ahol minden hónapban a holdtöltéhez legközelebb álló hétvégén esti kajaktőrát szerveznek. Nem hangzott rosszul, így foglaltam rá 2 helyet. Hétközben esténként izgatottan figyeltük, miként dagad egyre nagyobbra a Hold, mindezt vacsora közben az óceánparton tettük (mostanában, hogy nincs olyan őrült hőség, ezt a rossz szokást vettük fel, összepakolunk munka után egy kis pikniket, és irány a part). Ma este 6-kor lementünk Coconut Grove-ba, a helyszínre. A regisztrációnál egy britt akcentussal beszélő csaj volt, már az is szokatlan volt, hogy valaki angolul beszél, nem hogy így :). Majd megérkezett egy helyi egyetemi csoport, úgy 20-an lehettek. Velük indultunk 7 után a túrára. Kaptunk kis zseblámpákat, mentőmellényt, ahogy kell. A két fős kajakokkal azért mentünk rendesen, az elején pedig mondták, hogy csak lassan csorgunk, de mi nem pihentünk sokat :). Ahogy kieveztünk az öbölből, elénk tárult a kivilágított belváros felhőkarcolóinak körvonala, és ezzel egyidőben a hullámok is megérkeztek, dobált minket az óceán rendesen. Megkerültünk néhány szigetet, aztán az egyiken kikötöttünk, élmény volt éjszaka a fehér homokra kihúzni a kajakokat a pálmafák alá :). Aztán megnéztük, hogy kel fel a Hold, álmosan, sárgán és hatalmasan kezdte, majd belehúzott, és már fényesen világította az utunkat. Elindultunk a szigetről, néhányan mondták, hogy láttak ott egy tengeri tehenet, de ezt a sötétben nehéz lett volna megnézni a saját szemünkkel is. Tettünk még egy vargabetűt a szigeteknél, majd vissza a kikötőbe. Jó volt, ilyet csinálunk máskor is... Aztán miután átöltöztünk csurom vizes ruháinkból, beugrottunk vásárolni a szomszédos "Fresh Market" nevezetű boltba. Ez álmaink helye. Az almák és a különféle gyümölcsök fényesre törölve, minden nagyon gusztusos, az embernek az "olyan jó itt vásárolni" érzése támad (hogy Szilvinek , az még csak-csak, de hogy nekem is, az már elmond valamit:) ).Persze minden aranyáron, szóval nem vittük túlzásba a dolgot.
Ez a hétvége amúgy is mozgalmas, pénteken munka után a havannai városrészben vacsiztunk egyet. A kubai éttermek nagyon jók. Jól főznek, és hatalmasak az adagok. A főétel mindig két tányéron jön, az egyiken voltak nekem a birkacombok, Szilvinek meg a hatalmas hal, a másikon meg rizs, sült banán, krumpli (és opcionálisan még főtt bab). Ez az étterem a 8. utcában van (spanyolul a híres Calle Ocho), ahol minden hónap utolsó péntekén kivonulnak az utcára a helyi művészek, a galériákban borozni lehet, az egész utca pezseg, az éttermek előtt egy szál mikrofonból szól a "Mi amor meg a corazón" :). SZóval hangulatos. A mostanit kicsit elmosta az egésznapos eső, de azért így is élvezetes volt.
Holnap pedig West Palm Beach-re tervezünk menni, meglátjuk, mi lesz belőle.
Ja, és képzeljétek, a héten szereztünk jegyet az Atlantis űrsikló kilövésére, december 6-ára (tervezett, reméljük nem jön közbe semmi...). Már csak olyan jegyet sikerült szerezni, ahol egy ebédet is el kell fogyasztani egy űrhajóssal, de nem baj Nagyon várjuk már! Mellékelek egy képet is a helyszínről, mi a baloldali piros pöttyről fogjuk nézni, a középső piros pötty a legközelebbi hely, de erre 3-4 perc alatt elfogytak a jegyek. A jobb oldali piros pötty pedig maga a kilövés helyszíne. Mi kb. 15 km-re leszünk (a legközelebbi is csak 10 km). Ugyanez a valóságban, a térképen.
Szép álmokat mindenkikek!

Nincsenek megjegyzések: