2007. november 29., csütörtök

November röviden 1.

SZiasztok!

Ismét jelentkezünk!
Sok minden történt/történik velünk, most megpróbálom összefoglalni. A kajakozás óta nem nagyon mászkáltunk hétvégén, hétközben ugye meg dolgozunk ezerrel. De azért nem telt unalmasan a november: a végén két hétre meglátogattak a szüleim! Előtte való hétvégén Sandra-t elvittük olaj, fékbetét meg gyertyacserére, de erről majd később...
SZóval november 11-én este megérkeztek szüleim a MIA-ra (ami a Miami International Airport rövidítése). Jó volt újra látni őket... Azért a hét hónap az hét hónap. Tudom, Szilvinek nem volt annyira könnyű, mert neki is nagyon hiányoznak az otthoniak. De nagyon jó két hetünk volt, és mind a négyen jól éreztük magunkat.
Nagyon tetszett nekik, hogy meleg éghajlatra költöztek két hétre. Ami mondjuk az itteni nyárhoz képest már annyira nem volt meleg, éjszaka már súrolta néha a 17-18 fokot, de nappal azért még fürödni is lehetett. Az első napokban megnéztük a kötelező miami látványosságokat. Hétfőn itt Veteran's Day volt, este belecsöppentünk egy megemlékezés végébe egy temetőben, ahol valahogy furcsa volt, hogy az a temető néhány napja még egy nagy zöld füves park volt. Hát 20 perc múlva megint az lett, miután összeszedték a letűzhető sírkőutánzatokat, de több ezer darabot. Fura volt.
Aztán a héten megünnepeltük Szilvi névnapját, kapott egy lufit is, ami tök jó ötletnek bizonyult, minden nap azzal játszottam, hogy a ráakasztott súlyból annyit vágtam, hogy pont a szoba közepén lebegett :)
Egyik este séta közben észrevettünk egy plakátot, ami Mohamed Ali Miamiban eltöltött éveiről szóló film "világpremierjét" hirdette. Hát nincs mit veszteni, felhívtam másnap a plakát alján lévő számot, és még néhány telefon és email után kaptunk 4 tiszteletjegyet :). Hatalmas élmény volt odasétálni a Miami Beach-i színház elé, nagy tömeg, kamerák, luxusautók. És rajta voltunk a listán! Bent koktél várt minket, meg egy kis ajándékcsomag. Meg egy fura nő, aki az Ali-s ereklyéket hordozó asztalon ette meg a kis szendvicsét. Aztán megnéztük a filmet. Háát. Nem volt mélyen szántó, szerintem sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni. Ez kb a helyi kis televízió egy projektje volt, a vetítés után a producerek kiálltak dicsérni magukat, pedig nem volt több, mint néhány régi felvétel újravágása, meg néhány interjú. De maga az érzés, hogy egy amerikai film premierjén voltunk, ahol még Ali sportorvosa is ott volt, kárpótolt mindenért!
Gyorsan eltelt a hét, és már jött is a hétvége: Key West. Szombaton korán reggel bepattantunk Sandrába (akiből egyre furább hangok jöttek ki), és lezúztunk a kb 300km-re lévő csodavároskába. Már az út is hihetetlen. Végig kis szigeteken és hidakon vezet, a legextrémebb egy 10km-es híd, TÉNYLEG az óceán közepén fut, és nem látsz semmi mást, csak a vizet (meg a betont). Leírhatatlan! Érdekesség, hogy sok hidat újraépítettek, párhuzamosan a régivel, és a régi hidat is meghagyták, amik borzalmas állapotban vannak, általában a szigethez közeli egy-két km-es részeket felújítják, és oda gyalog, biciklivel be lehet menni horgászni, de a közepük omladozik a hullámokba. Sajnos csak egy éjszakára maradtunk, ezért próbáltuk minél hatékonyabban kihasználni az időt. Kezdésnek a szállásunkon beugrottunk a kinti medencébe, nem volt meleg... De azért ezt muszáj volt. Aztán irány a város! Megnéztük az öreg Hemingway házát. Egy könnyű, kétszintes tornácos faház, gyönyörű trópusi kerttel, és vagy 50 macskával, akiknek 6 ujjuk van (nem összesen, hanem egy mancson). Szerintem már nagyon unhatják, hogy az összes turista rájuk kiváncsi, én látni véltem, hogy az egyik macska alvás közben a teraszon kinyújtott manccsal feküdt, a szájából pedig egy képregényszerű szövegbuborék indult "Na, itt a lábam, most már elhiszed, hogy TÉNYLEG 6 ujjam van?". A macskatemetőben pedig találtunk egy Gábor Zsa Zsa nevű macseszt is.
Az este a helyi hamisítatlan naplementéjé volt. A key west-i turistacsalogató szöveg nagyrészt a naplemente köré épül. Mi lehet olyan különleges egy naplementében, az ugye mindenhol kb ugyanolyan szép??? Aztán belecsöppentünk. A Mallory Square tele volt leégett turistákkal, és mindenféle mutatványossal: standup-ot nyomó néger, a zsonglőrködő, bűvész, légtornász... Érdekes volt, hogy ők fix helyen álltak, és ahogy közeledett a naplemente, az emberek úgy húzódtak a part felé, ergo a parttól távol állóknál alig maradt valaki, kiváncsi lennék, hogyan van ez elosztva, "aki először jön, azé a hely" alapon vajon? A naplemente tényleg szép volt. Főleg, hogy sikerült szereznem sört közben :). Aztán vacsira toltunk jó kis amerikai hamburgert, nagyon jól tudják ezt itt előadni, finom husival, kéksajttal, köretnek sült krumplival.
Vasárnap reggel pedig jött a nagy attrakció: befizettünk egy snorkeling hajótúrára. Egy órát utaztunk a korallzátonyig, addig lehetett napozni, meg a huszonéves csaj kapitány elmondta a szabályokat: semmit sem szabad megfogni, legalább 3 méteres vízben kell lenni, és óvakodjunk a medúzától (na nekem ezt nem sikerült). Menet közben végig gyönyörű kék volt a víz, csak úgy csalogatott, hogy belemerüljön az ember. Aztán odaértünk. Leeresztették a lépcsőket. Aztán sorrakerültünk. Felvettük a békatalpat. Beleköptünk a szemüvegbe (na jó, adtak műnyálat). És már ereszkedtünk is lépcsőről-lépcsőre fenéken. Az utolsó lépcsőnél megálltunk volna pihenni, de Szilvi emlékei szerint jött egy hullám, és már nyakig ért az , ami az előbb még csak bokáig. Nem volt visszaút. Itt el kell mondanom, hogy büszke vagyok a bátor és erős csajomra :). Ő nem egy nagy vizicsibe. Előtte való nap a medencében is nehezen könyörögtem rá a búvárszemüveget, hogy azért próbálja ki, hogy milyen. Aztán itt meg jött az óceán... A kezdeti ijedtséget leküzdöttük, aztán már ő mondta, hogy nézzem meg azt is meg azt is, meg milyen szép az a kék hal, meg hogy siessek már utána (mert valahogy neki úgy sikerült elkapni a mozdulatot, hogy csak úgy röppent a békatalpakkal). VOlt egy vízalatti fényképezőnk, és csináltunk néhány sztárfotót is, egész jók lettek! A nagy ijedtség után (vagy egy órát voltunk a vízben) mi jöttünk ki szinte utolsónak.A hajón hazafelé nagy kancsókból osztogatták a sört, jólesett... Meg kaptam krémet a medúzacsípésemre, és megtudtam, hogy egy hold-medúza csípett meg.
A kaland után még sétálgattunk egyet a városban, megnéztük az USA legdélibb pontját, ahonnan már csak 90 mérföld Kuba. Vicces volt, hogy itt sorban álltak az emberek, hogy lefényképezkedhessenek a buckával. Mi épp azon gondolkodtunk (hangosan), hogy kinek adjuk oda a fényképezőt, hogy mind a négyan rajta legyünk, mikor mögöttünk megszólalt valaki, hogy "Majd én megcsinálom", így magyarul :).
Key West egyébként nagyon megnyerte a tetszésünket. Az egész sziget kb. 1x1 km-es, csendes kis utcákkal, és gyönyörű tornácos, viktoriánus stílusú házakkal. Olyan "majd öregkoromban ideköltözök" érzése lett az embernek.

Folyt köv. Most megyünk aludni.

2 megjegyzés:

T. írta...

Azóta is alszotok, vagy hol a folytatás? :)))
T.

Hugi írta...

Sziasztok!

Mi lesz a blogírással????Feladtátok???
cupp:Hugi