Everglades

Hazaértünk otthonról. :)
AZ első hétvégén belevetettük magunkat az Everglades-be. De mi is az az Everglades? Ez az Okeechobee tótól délre, Florida déli csücskében elhelyezkedő mocsár. Extrém módon sík területén nagyrészt víz és fű található, a kicsit szárazabb részeken pedig a mangrove-nak nevezett fás élővilág terül el. Régi területének 50 százalékát mezőgazdasági művelés alá fogták, a megmaradt részt ma Nemzeti Parkok és Rezervátumok (igen, vannak indiánok) fedik.
Amikor legutóbb St. Petersburgbe mentünk, akkor is átszeltük keresztben, az "I 75"-ös úton. Teljesen lázba jöttünk, ahogy a városokból kiérve az út mellett végig 2 méter magas drótkerítés futott, elválasztva az autókat az út mellett futó 4-5 m széles csatornától. Rengeteg gyönyörű madár, fehér, fekete, sárga csőrű, 2 méteres... Aztán valami megcsillant a vízen. Először csak valami szemétnek, rossz gumiabroncsnak hittük, de a tizedik ilyen után már félreérthetetlen volt: ezek aligátorok.
Na, ezen a hétvégén nem ezen az úton mentünk, hanem a jó 30 mérfölddel lejjebb futó "Tamiami Trail"-en. Itt már nem volt kerítés. Aligátorok viszont annál inkább. Rengeteg. Itt az út mellett nem a sündisznó feküdt elütve, hanem az aligátor. Szegény. A következő érdekes dolog a "Vigyázat párduc" tábla volt, mi a szarvasos táblákhoz szokva jól megmosolyogtuk. A célunk Everglades City volt, itt rendezték azon a hétvégén a környék legnagyobb eseményét, a Seafood Festival-t avagy a tengeriherkentyű fesztivált. Amolyan falunap szerű dolog, nem gondoltuk, hogy a néhány száz esetleg ezer fős faluba bevezető úton 8km-es kocsisor tud feltorlódni, annyi az érdeklődő. Nem maradtunk ki mi sem a jóból, bár reggel korán érkeztünk, sor még nem volt, de hosszas keresgélés után több egybehangzó vélemény után kiküldtek minket a faluból, hogy ott találjuk meg az Everglades látogatóközpontot (onnan akartunk indulni kenutúrára), és miután kiértünk a faluból, ott jöttünk rá, hogy rossz helyre küldtek, szóval irány vissza Everglades City, a kocsisor legvégén, 40 fok, légkondi nélkül :)
De azért nem volt rossz. Kivéve a sör, ilyen rosszat én még nem ittam. Előre ki voltak csapolva. SZénsav nélküli, félig meleg amerikai sör. Ez mindent elmond. A rengeteg tengeriherkentyűből végülis rákot sikerült választani, valamint békacombot, ami már régóta mozgatta a fantáziámat. Finom fehér húsa van, és még Szilvi is megette, ha lecsipegettem neki, ő a csontról való leszopogatástól eltekintett.
A hétvége célja egy igazi "ottéjszakázós" kenutúra volt a 10.000 sziget világában. "Pechünkre" a fesztivál elvonta a figyelmünket, és délután 2-kor tudtunk volna elindulni, amikorra is már lefoglalták a legközelebbi szigeteket (Olyan kicsik, hogy előre be kell regisztrálni, mert csak 1-2 sátorhely van rajtuk). A vadőr miután letesztelte az evezéstudásunkat ("Eveztek már?" Igen. "Akkor mehetnek"), el akart küldeni egy jó 12 km-re lévő szigetre, hogy sötétedésig pont odaérünk... Na ne. Kicsit elkeseredtünk, de inkább a halasztást választottuk.
Hazafelé Szilvi unszolására beterveztünk egy airboat-túrát. Az út mellett csak úgy sorakoznak a vállalkozások, amik ilyen túrákat kínálnak. Az airboat -leginkább a Bud Spencer filemkből ismert- vizijármű, amit egy hatalmas légcsavar hajt, és vízen-nádon nagy könnyedséggel siklik 30-40 kmph-s sebességgel. Kaptunk a fülünkbe vattát, mert hangos. Hát tényleg az. DE megéri a zajt. És nem kis érzés, amikor a lassan elindul a csatornán, megy-megy, majd egyszer csak 90 fokos fordulattal bevág a nádasba! 10 perc száguldás után megérkeztünk egy indián falunak mondott tákolmányhoz, nem is a falu, hanem inkább a rajta/körülötte sütkérező aligátorok amik érdekesek voltak. ELőször közel hajol az ember, fényképez, viccesen mosolyog, aztán megfogják a vállát, hogy "ez nem az állatkert". Hát nem. Nincs kerítés. Nincs ketrec. Nincs a közelben orvos :). 10 perc séta után vissza is menekültünk a civilizációba. De hatalmas élmény volt...
Nem adtuk fel a sátorozás/evezés tervét, a következő héten csak az időjárás szólt bele. A 10.000 sziget környékére viharokat mondott. Így úgy döntöttünk, északra indulunk, és megpróbálkozunk az Okeechobee tóval, hátha ott jó idő lesz. Nem volt. Akkora zápor kapott el út közben, amilyen itt még nyáron sincs. Meg is álltunk egy parkolóban rápihenni az útra :). Azért a tavat megnéztük, a környéke erősen feketéllett, ott nem szivesen robbantunk volna le. Gyönyörű színeket, felhőket, fákat, mocsarat láttunk itt is. Megízleltük a cukornád aratás édesen rohadó illatát. Töröltem a jelzőt az otthoni "táti egyenes" elől, vicc, amit itt művelnek az utakkal. Fáradtan értünk haza, és rákészültünk a másnapi nagy projektre: a pulykasütésre :D