Tavasz Baltimore-ban

Sziasztok!

Két hete egy régi álmunk vált valóra: elfogadtuk Haidegger Tomi barátunk meghívását Baltimore-ba.
A megelőző napok lázasan teltek: próbáljunk minél több meleg ruhát összegyűjteni. Ugyanis januárban hazavittük a legtöbb "felesleges" meleg ruhánkat, gondolván, hogy több hideg már nem jöhet. Aztán jött az előrejelzés: Baltimore-ban a hétvégén 1-4 C fok lesz, esővel, széllel. Majd a szombat hajnali indulás következett a jól bejáratott Fort Lauderdale-i reptérről, és 10 után nemsokkal már landoltunk is a Baltimore/Washington International reptéren. Igazán furcsa volt, hogy amikor kiléptünk a légkondicionált reptérről, akkor nem a hőség csapott meg, hanem a csípős hideg.
Tricia és TOmi nagyon kedvesek voltak, kijöttek elénk a reptérre. Először Tomihoz mentünk lepakolni, útközben pedig kaptunk egy kis idegenvezetést, ahogy áthajtottunk a hangulatos városon. A kikötő és a belváros forgataga után 20 utcányi "kevésbé jó" (este nem szokás erre gyalog járni) környék következett, majd megérkeztünk a Johns Hopkins egyetemi kampuszhoz, aminek a közvetlen, 2-3 utcás környezetében laknak a diákok, így Tomi is (ennél messzebb merészkedni itt sem tanácsos).
Egy gyors szendvics egy környékbeli kínai büfében, majd buszra szálltunk (az egyetemisták részére fentartott járatra), és a délutánt a belváros és a kikötő felfedezésével töltöttük. Persze erre nem elég egy délután, de két nap sem. Elsőként irányunkat a -Tomi által nagyon ajánlott- World Trade Center-felé vettük, és fellifteztünk a tetejére. Magassága nem extrém, de pont kiváló ahhoz, hogy a 27. emeleti kilátóból körbenézve csodálatos látvány táruljon elénk.
Miután kifényképeztük magunkat, következő programként vettünk egy múzeum jegyet, amivel végigjárhattuk a kikötőben kiállított 4 hajót és egy világítotornyot (bár ide már nem jutottunk el). A legszembetűnőbb helyen a US Constellation állt, egy 1794-ből (vagy 1850-ből, erről megoszlanak a vélemények, hogy újraépítették-e az eredetit) származó fregatt. Szinte teljes egészében be lehet járni a fedélzettől a hajó gyomráig, nagyon izgalmas. Nézni a bejáratnál az eredeti dokumentumot, ami a rabszolgaszállítás nemzetközileg elfogadott módjait taglalja (kb: hogyan zsúfoljunk be minél több embert minél kisebb helyre), megtekinteni a kapitány lakosztályát (ami tényleg az, még frankón fürdőkádja is jutott neki). A legénység persze már nem volt ilyen kivételes helyzetben, ők függőágyakon aludtak, de még a tiszteknek is csak egy pici, 1.5x2m-es kabin járt (ami egyben háló és dolgozószoba).
Miután kiélvezkedtük magunkat, jött a következő, amiről kiderült, hogy nem része a jegyünknek, nem egy múzeumi darab, sőt egy nagyon is aktív katonai LCU (Landing Craft Utility, ami katonákat meg felszereléseket szállít a partra). Itt hivatásos katonák tartottak idegenvezetést.
Aztán jött a még érdekesebb darab: USS-Torsk, egy tengeralattjáró, ami még Pearl Harbour-ban is szolgált. Ez volt a legizgalmasabb. Végig lehetett mászni a szűk folyosón, és megcsodálni minden berendezését, tisztára mint a filmekben!
Ezután egy világítótorony-hajót is bejártunk, majd irány egy közeli dombocska, a Federal Hill, ami a nevét onnan kapta, hogy itt ünnepelték meg az 1789-es szövetségi alkotmány ratifikálását. Ezen kívül remek a kilátás szemből a kikötőre :P Gyorsan eltelt a délután, és mivel megbeszéltük Tomival, hogy 7 körül visszaérünk hozzá, elindultunk a buszmegállóba. A megálló a néhány utcával feljebb a Washington Monument mellett található (amire nagyon büszkék, hogy az első volt az országban), így még itt is körülnéztünk. Itt van a sarkon a Peabody Intézet, ami a világ egyik leghíresebb konzervatóriuma. Kaptunk ebből is ízelítőt. A buszra várva lassan szállingóztak az emberek az épületbe, estélyibe öltözve. És egyszer csak egy nagyon magas hang üti meg a fülünket: egy zebrán átkelő lány mintegy köszönésül a szembejövő srácoknak levágta a Varázsfuvolából az Éj királynőjének áriájának a legmagasabb néhány hangjegyét (zeneértőktől bocsi). Mindenki csak állt tátott szájjal...
Mire visszaértünk, Tomi szorgoskodva épp egy jó kis hazai csülkös bablevest készítve várt minket. Nemsokára el is készült, amit négyesben -Tricia, Tomi, Szilvi és én - egy kis borocska mellett el is költöttünk (na jó ez vicc, szerintem még most is azt eszik, annyi lett :D). A málnával díszített pudingot majdnem kihagytam :)
A vasárnapunk is mozgalmas lett. Reggel korán (na jó, szóval nem 10-kor) indultunk várost nézni. Előtte kaptunk egy pár percnyi ízelítőt a Johns Hopkins egyetem kampuszából. Ez minden kis egyetemista álma. Az EGYETEM. Élére vasalt téglaépületekkel, gondosan kigyomlált parkokkal, mosolygó eygetemistákkal :) Egyszóval király.
Busszal most tovább mentünk, és a kikötő messzebbi részéig is eljutottunk, amit Fells Point-nak hívnak. Nagyon hangulatos, szinte Amsterdamban éreztük magunkat, az épületek stílusa miatt. Na meg a szemerkélő eső és a csontig hatoló hideg miatt. Kkávézóról-boltra haladtunk, hogy ne essenek le a füleink. Hiába, szokatlan ez a lassan egy éve tartó nyár után.
Néhány múzeumot is beraktunk a vasárnapi programba, amik sajnos egytől-egyis zárva voltak: az amerikai zászlómúzeum, a Polgárháború múzeum, és az afro-amerikai múzeum. Sebaj, jutott így még kis időnk a bóklászásra, majd jött a délutáni program. Március 17-e Kishúgom születésnapja. Valamint Szent Patrik napja, ami az íreknél nemzeti ünnep. Na de hogy jön mindez Baltimore, Maryland-hez? Ez egy őrület. Hatalmas őrület. Világszerte a kisebb-nagyobb ír közösségek ünnepéből kinőtte magát a rendezvény, és nagyobb városokban (Sydney, Dallas, Chicago, San Francisco, Toronto, na és Baltimore) sok ezer ember írré válik ezen a napon. Mindenki zöld sapkában, zöld ruhában, lóherés pólóban, Guiness sörrel a kézben. Mindebből az utcai árusok járnak a legjobban :). A jelmezes futóverseny után nemsokkal kezdődött a felvonulás: igazi karnevál hangulat. A város összes tűzoltó-rendőr-katona zenekara, ír egyesülete, ír táncosa, aztán kevésbé ír együttesei, szóval mindenki aki csak hozzá tud járulni egy utcabál összképéhez. Kedvencünk a String Band volt, akiknek rémes a ruhájuk.
A tömeg elvonult (röpke 3 óra alatt), mi pedig az egyetem felé vettük az utunkat. Tomi meghívott minket egy zongoraestre, az egyetem egyik előkelő termébe. Igazi színfolt volt ez is ,mint az egész hétvége az életünkben. Persze vastaps itt sem volt, de ezt már megszokhattuk az itteni előadásoknál (legyen bármi is a vastaps eredete (...), valljuk be az ember szíve is ritmusra dobog, amikor belekezd).
Ezután pedig jött a legizgalmasabb rész: Tomi feltartotta a sárga esernyőjét, és végigvezetett minket a laborban, ahol dolgozik. Mindent elmesélt a robotkarról, amivel dolgozik, sőt még egy fúrást is tartott nekünk, a kalibrálástól egészen addig, amíg a beteg fején keletkezett egy lyuk, és remélhetőleg túlélte :). Megtudhattuk, hogy milyen más projektek folynak itt, és láttunk élőben egy Da-Vinci műtőrobotot. Nagyon jó kis este volt!
Ezt még megkoronáztuk egy vacsorával a helyi kedvenc Dizzy Issies-ben, aztán ideje volt nyugovóra térni, mivel másnap indultunk egy korai vonattal Washingtonba. De erről a következő bejegyzésben.
Köszönjük Tominak és Tricia-nak a szíves vendéglátást és a lelkes idegenvezetést, nagyon jól éreztük magunkat!