Májusunk

Sziasztok!
Egy darabig most biztos nem fogunk tudni írni, úgyhogy itt egy rövid kivonat az utunkról:


Első állomásunk Chicago lesz. Április 29-én hajnalban repülünk ide és 4 napot töltünk itt. Megnézzük a Sears Towert, a Millenium Parkot, Shedd Aquariumot és a kikötőt.










Május 4-én tovább repülünk Salt Lake Citybe. Itt autóval megyünk majd a Yellowstone parkba, ahol egy hetet töltünk. Nagyokat túrázunk, az Öreg Hűséges kitöréshez, a vízesésekhez, bölényekhez, medvékhez.











Május 11-én repülünk San Franciscoba. Itt 2 napot töltünk, aztán útnak indulunk autóval kelet felé. Megnézzük a híres szerpentint, a villamost és kihajókázunk Alcatraz szigetére, ahonnan remélhetőleg visszaengednek majd minket :)










Innen autóval indulunk egy körútra, aminek első álllomásunk a Sequoia Nemzeti Park lesz, ahol 2 éjszakát leszünk 14-15-én. Megnézzük a mammutfenyőket és a Crystal Cave nevű barlangot.










Május 16-án érkezünk a Death Valley Nemzeti Parkba. Itt a homokdűnékkel és a hőséggel küzdünk majd. Meglátogatunk elhagyatott bányavárosokat és az USA legmélyebb pontjára is elmegyünk.









Május 17-én a Flagstaff közelében fekvő meteorkrátert nézzük meg.









Május 18-20 között a Grand Canyon Nemzeti parkban fogunk túrázni. Egyik nap a Plateau Pointhoz, másik nap a Skeleton Pointhoz tervezzük a túrát.








21-én indulunk Las Vegasba, és útközben megnézzük a Hoover Dam-et. Aztán irány tovább a casinók városa, de nem tervezzük feltenni a pénzünket a fekete 22-esre...









Los Angeles felé megyünk tovább 22-én, ahol 3 napot fogunk tölteni. Megnézzük hogy tényleg van e csillagja Mickey Mouse-nak és hogy a filmekből ismert strandon tényleg annyian görkoriznak-e.









25-én reggel indulunk északra végig a nyugati parton. 26-án egy éjszakát töltünk félúton San Francisco felé. Útközben pedig a Csendes-Óceán partjain fogunk haladni és csodálni a látványt.









26-án megérkezünk San Franciscoba, ahonnan megkezdjük a hosszú repülést hazafelé.
27-én reülünk Miamiba. 28-án Miamiból New Yorkba és tovább haza.
Május 29-én reggel 8:25-kor szállunk le Ferihegyen.

Sziasztok!
Szilvi és Peti

Eltelt egy év...

Sziasztok!
Hajnali 2 óra van. Itt ülünk a reptéren. Várjuk hogy pár óra múlva felszálljon velünk a gép Chicago felé. Felszállunk Miamiból és egy darabig nem jövünk vissza. Nagyon fura érzés. Hihetetlen kimondani, de eltelt egy év. Sokminden történt, jó és rossz is, de visszagondolva az egész kezd álomszerűvé válni...
Szombaton Juannál voltunk, búcsúpartit szerveztek nekem, nagyon jól esett, jó kis csapat volt. Isteni argentín steaket ettünk és megkóstolták a Tokaji bort, ami mindenkinek nagyon ízlett. Hétfőn este Peti kollegáival söröztünk és köszöntünk el Tőlük. Búcsúpartik követik egymást, mindenhova utoljára megyünk már egy ideje. Hétfőn utoljára mentünk dolgozni... Na ez nagyon fura érzés volt, úgy eljönni, hogy másnap reggel, amikor felkelünk, akkor nem ide vezet majd az utunk.
Az utunk, aminek egyik megállójában minden reggel egy kedves, hajléktalan úrral találkoztunk. Minden reggel mosolyogva mondta nekünk "Good morning, folks". Tőle is elköszöntünk.
Még szombaton elkezdtünk pakolni, éreztük, hogy sok időt kell majd rászánni. Elképesztő mennyi kacatot halmoztunk fel, ezt főleg akkor éreztük, amikor már több órája ültünk a kupacok között, de azok nem, hogy nem fogytak, de folyton egyre többen lettek. Aztán jött a vasáranap. Meghirdettünk egy kiárusítást és sokkal sikeresebek voltunk, mint gondoltuk volna. Eladtuk az ágyat, a polcot, lámpákat és még néhány dolgot. Nagy szerencsénk volt a nemrég beköltözött alsó szomszéddal :)
Az utolsó pár nap nagyon hamar eltelt. A mindig távolinak tűnő májusi utunk sokkal gyorsabban közeledett, mint gondoltuk volna. És tessék mostmár itt is vagyunk.
A mai nap azért nem volt könnyű, mindent végig kellett gondolni, bepakolni, aztán bezárni az ajtót... Az ajtót, ami egy éven keresztül az otthonunk ajtaja volt. Beültünk Sandrába és elvittük a szerelőhöz. Jól megsimogattuk a kislányt, nagyon jó volt, hogy velünk volt egy teljes évig. Mennyi sok helyen jártunk együtt... Hiányozni fog.
De most előre nézünk, a sok-sok élmény felé, ami ránk vár ez alatt az egy hónap alatt. Ide is felrakjuk az útvonalunkat, hogy tudjátok merre járunk.
És hamarosan találkozunk!!!

Tejfel

Itt sem minden fenékig az. Bár az utóbbi hónapok elég negatív gazdasági hírei után talán már senkiben sem él ez a kép. Az eltelt egy évben rengeteg csodás élménnyel gazdagodtunk itt, nem is az a célom most, hogy az ezzel ellenkezőeket sorakoztassam fel. Egy konkrét "élményről" lesz szó, ami végigkísérte az utóbbi 4-5 hónapunkat.
Ismerős lehet a hírekből mindenkinek az itteni ingatlankrízis. A szárnyaló lakásárak és a történelmi mélyponton lévő kamatok sokakat lakásvásárlásra ösztönöztek. (itt akár a lakás teljes összegére is lehet hitelt felvenni...). Majd amikor ez nagyon elharapódzott, és a jelzálogpiaci válság is közbeszólt és a kamatok feljebb vándoroltak, sok ember nem tudta a megemelkedett kötelezettségét fizetni, a házát elárverezték, a sok eladó ház hatására az árak is ennek megfelelően alakultak (lementek). Emiatt még többen buktak, elég csúnya egy folyamat, főleg Kaliforniában és hát Floridában jelentős a hatása.
De miért is írom le ezt? A történet tavaly decemberben kezdődött (legalábbis akkor tudtuk meg). Kaptunk egy hivatalos értesítést, hogy bepereltek minket. A főbérlőnk augusztus óta nem fizette a hiteltörlesztést, és ezt a hitelező bank megelégelte. Jött a nagy utánajárás. Hálás vagyok a kollégáim önzetlen segítségének. Sikerült rögtön ügyvéddel is beszélni, aki megnyugtatott, hogy ez a szokásos eljárás, hogy a lakókat is perbefogják, de azért körültekintéssel kell eljárni. A CIEE-től - aki az ösztöndíj szakmai részét intézi - kaptunk rendszeres segítséget, konzultációt.
Minden jó, ha vége jó, de azért a gyomorgörcsöket elkerülhettük volna. Mindenesetre volt egy érdekes élmény is ennek kapcsán: április végén voltam egy bírósági meghallgatáson. "Futószalagon" zajott az egész, még az előttünk lévő két ügyet hallgatta ki a bíró, miközben már mi is a teremben voltunk. Hatalmas tölgyfaasztal, középen fából kifaragva a bíró neve. Ő egy mosolygós ősz szakállas úr, kíváncsian fürkésző szemei mindkét oldalt meghallgatják, majd amikor az ember még azt hinné, hogy egy rakás más kérdés jön még- ő le is zárja egy gyors és határozott döntéssel.
A mi ügyünkben még csak meghallgatásra sem volt szükség, megkérdezték tőlem, hogy értem-e, hogy mi folyik, majd kiszabtak 60 nap határidőt az árverezésig. Mi pedig 7 nap múlva amúgy is költöztünk...
Kicsit sajnálom az arcot, azért nem lesz egyszerű az élete itt amerikában az adósság kifizetése után (hitel - alacsony árverezési ár + ügyvédi költségek, könnyedén 50-60e dollárra rúghatnak), hitelképes meg nem valószínű, hogy ebben az életében még egyszer lesz. A kontra pedig a "miért pont velünk", " nem hiszem el, hogy ezt csinálta", ugye nem szép dolog beszedni az albérleti díjat, aztán nem szólni, hogy "srácok, 4 hónapja nem fizetem a hitelt, kaptok majd egy jó kis pert"...

De ez összességében nem tudta elrontani az itt kialakult pozitív benyomást, sőt néhány tapasztalattal is gazdagított minket.

Események röviden

Sziasztok!

Az egész olyan valótlan. A hangosbemondó épp spanyolul figyelmeztet, hogy tilos dohányozni. Éjjel van, erősek a fények. 2oo8. április 29. MIA reptér. Az utolsó napokról majd Szilvi ír, én megpróbálom összefoglalni, hogy mi történt velünk azelőtt.
A legutolsó bejegyzésben Washingtonban jártunk. A munka mellett igyekeztünk minél több programot szervezni. Így voltunk Miami Heat meccsen - hatalmas élmény a nagy arénában egy igazi amerikai kosármeccsen szurkolni. Aztán bekövetkezett, amit az utolsó hónapra nagyon nem kívántunk: Sandra hűtése megadta magát. A szerelőhöz bevontattak ingyen (hála az autoklubb tagságnak), de ott már szomorúbb lett a helyzet, csak anyagköltségre a kocsi árának a felét elkölthettük volna. De sajnos ezt nem tehettük meg. Elbúcsúztunk, aztán a szerelővel megegyeztünk, hogy ad érte $300-t, ha másnapra beviszem a törzskönyvét. Azt kell mondanom, hogy ez volt a legrosszabb esténk eddig. Aztán másnap visszamentem. És egy hirtelen ötlettől vezérelve (annyira nem hirtelen, egész éjszaka ezen gondolkoztam) felajánlottam a szerelőnek, hogy odaadom neki ingyen, csak csinálja meg, és hadd használjuk még utána április végéig. És lám. :) A nagylelkű koreai srác belement (azért neki sem volt ez rossz biznisz persze). Öröm volt.
Aztán tettünk még egy nagy túrát Sun City centerbe ismét, meglátogatva Klári nénit és Tóni bácsit. Voltunk velük pingpongozni - csúnyán lealázott mindenki a nyugdíjasklubban. Elmentünk a közeli Sarasota-ba a Ringling múzeumba. A Ringling fivérek a huszadik század meghatározó cirkuszát vezették: a méretekről csak annyit, hogy csak a kísérő személyzet 1500 főt tett ki, és a 15000 nézőt befogadó nagysátrat 4 óra alatt húzták fel. Hatalmas biznisz volt ez, életet varázsoltak az egyszerű munkások mindennapjaiba, persze nem ingyen. Az így felhalmozott vagyonnak köszönhető az egykori Ringling birtokon álló múzeum, értékes képgyűjteményével, kúriájával, cirkuszi hagyatékaival.
Aztán egyik hétvégén a közeli Homstead-et látogattuk meg. Homestead a földművelés hazája, hatalmas ültetvények (... mekkora ültetvény), és még hatalmasabb rezidenciák. Itt az egyik trópusi gyümölcs-kereskedő/termesztő kitalálta, hogy a felesleges gyümit alkohollá érleli (na nem mintha ez akkora ötlet lenne, de lássuk mi sül ki belőle). De nem ám párlatot készítenek, hanem egyenesen BORT! Azért meg kell vallani elég bizarrul hangzik a mangóbor, guavabor, licsibor és a hasonlók. De egy kóstoló keretén belül meggyőződhettünk, hogy egész életképesek is vannak közöttük. A kedvencünk a licsi lett, bár a mangó sem volt rossz, de az kicsit túl édesnek hatott (persze mondani sem kell, az összes bor édes volt).
Aztán voltunk még utoljára az Oleta parkban húst sütni. Autósmoziban megnéztünk a 21-et (elég kiszámítható film, de azért jó a sztori). Elmentünk egy Gospel estre is - hát hatalmas élmény, amikor a nézőtérben egy-egy ember válla elkezd mozogni, majd 2 perc múlva mindenki állva tapsol és vonaglik. Szomorúan konstatáltuk viszont, hogy a koncert közben rengeteg nem afro-amerikai felállt és kiment (csak tudnám, hogy akkor minek jöttek?).

Eltelt ez a kis idő is. Most meg itt. Várunk a reptéren a reggeli gépünkre. Megkezdjük az egy hónapos utazásunkat :)

Washington DC

Sziasztok!

Folytatjuk a beszámolót Washington DC-vel.

A Baltimore-ban tartalmasan eltöltött hétvége után -ha már itt vagyunk, nézzük meg Washingtont is alapon- kora reggel vonatra szálltunk. A lassan felkelő nap DC-be érve verőfényes reggellel köszöntött minket a Union Station-nél. Aztán kiléptünk Washington pedánsan tiszta utcáira (legalábbis ahol mi jártunk). Hosszú sétára készültünk aznap, a kocsibérlést elvetettük, bicikli kölcsönzőt pedig nem találtunk, maradt a túrabakancs.
A következő élmény a fák koronái közül lassan kiemelkedő fehér kupola, a Capitol épülete volt. Minden oldalról fotogén. Elképesztő. Már megint ránk tört a "nem hiszem el hogy itt vagyunk" érzés. Kezd egy kicsit klisés lenni, nem??
A nagy fehér kupolás épület után farkasszemet néztünk a Washington Monument-tel, ami a National Mall szemközti oldalán áll, jó 3 km-re. Mivel ide a jegyek gyorsan elfogynak, sietős volt az utunk, de nem eléggé sajnos: a helyszínen kiderült, hogy már fél 9-kor bezárt a jegypénztár (hogy esélytelenségünket érzékeltessem, mi ekkor szálltunk le kb. a vonatról). Kissé csalódottan indultunk tovább, de annál jobban felvillanyozódtunk, ahogy elértünk a Fehér Ház-hoz. Persze csak kerítésen keresztül, messziről pillantottuk meg, de azért mégiscsak ott voltunk :).
Innen utunkat a Lincoln Memorial felé vettük, ami a Capitol-t és a Washington Monument-et összekötő egyenes meghosszabbításán található. Útközben körbejártuk a Második Világháborós emlékteret, amin minden államot egy oszlop szimbolizál, egy félkörben elhelyezkedve. Valamint egy elmékfal, 4048 arany csillaggal, ahol minden egyes csillag 100 elesett katonát jelképez. Az emlékművet 2001-ben kezdét el építeni (az elhelyezéssel kapcsolatban sokan tiltakoztak), majd 2004-ben fejezték be.
A Lincoln Memorial után felmásztunk a régi postaépület tetejére (magasságmániámat itt élve ki). Itt ebédeltünk is, hangulatos, nyüzsgő vásárcsarnok hangulatú hely: rengeteg kis kifőzde minden stílusban. Ezután már nem sok időnk maradt, a gépünk este indult, de azért arra még szakítottunk időt, hogy a múzeumairól is híres városban benézzünk egybe. A választás a National Air and Space Museum-ra esett, ahol a repülés történetének minden fejezete képviselte magát. A rakéták, kapszulák űrruhák már ismerősek voltak a Kennedy Space Centerből, na de azért így sem volt rossz :)
Sajnos innen is sietnünk kellett, még néhány fotót megejtettünk a Capitolnál a délutáni napfényben, üldöztünk mókusokat, meg egy helyi jellegzetes madarat. Majd vonat-busz-repülő-Sandra segítségével este a Carlyle Ave-n hajtottuk nyugovóra fejünket.