2007. július 22., vasárnap

Kultúrsokk

Szilvi:
A hét eseménydúsan telt.
A munkahelyen felmondott a főnököm, pontosan nem tudom az okát, de lényeg ami lényeg hogy nem jön többet. Ennek következtében jelentős mennyiségű munka maradt ránk. Ő volt a project manager a cégnél, úgyhogy el tudjátok képzelni, hogy hány megrendelés futott át rajta... Szóval azok most mind ránk szakadtak. Amit legkevésbé sem bánok, mert így tényleg konkrét megrendeléseken dolgozhatok, mivel nincsenek elegen muszáj, hogy rám is rendesen bízzanak munkát :) Úgyhogy hétköznap elég sok a teendő, ráadásul most szombaton átrendeztük az irodát, ami persze azt jelenti hogy könyvek, magazinok és bútorok tologatásával telt a fél nap... Remek volt...
De azért van valami, ami megér néhány sort. Megismerkedtem a cégtulaj kicsi lányával. Nem szeretek első találkozásra beskatujázni valakit, de Ő tényleg egy tipikus gazdag, elkényeztetett, amerikai kiscsaj. Megkérdezte, hogy honnan jöttem, mondtam neki, hogy Magyarországról. Kérdezte és az hol van, mondtam, hogy Európában, mire visszakérdezett, hogy úgy értem hogy a kontinens Európában, mondtam neki, hogy hát ja, magamban meg röhögtem, hogy én általában kontinensre értem Európát, de hát mindegy. Na de azért még fokozta! Magyarország... és ott milyen nyelven beszéltek? Mondtam neki hogy magyarul, ne ez már tényleg sok volt neki. Nem angolul??????? És akkor Te honnan tudsz angolul? Mondtam, hogy az iskolában tanultam... Na azt az arcot láttátok volna... Európa, magyarul és ráadásul iskolában idegen nyelveket tanulunk... Furcsa egy ország ez a mi hazánk...
Na de ennyit a munkáról, jobb dolgok is történtek...Hétköznap esténkét lementünk az óceánhoz/óceánba. Egyszerűen leírhatatlan esténként a vízben pihengetni.Tegnap délután elég nagy vihar kapott el minket. Végre kicsit lehűlt a levegő! Tudom ezt mostmár otthon is nagyon várjátok! Mi próbáljuk arra küldeni az esőfelhőket, remélem egy majd azért odaér hamarosan! Addig is mindenkinek kitartás a nagy meleg elviseléséhez!
Na de visszakanyarodva. Szóval vihar után lementünk a partra. Gyönyörű volt az óceán. Hihetetlen színek. És szinte alig hullámzott... Olyan tiszta volt a víz hogy minden kis kavicsot láttunk az alján. A távolban olyan színe volt a víznek, mint az égnek, úgyhogy nem látszott hol kezdődőik az ég, hol ér véget.
Aztán a vasárnap következett. Sokmindent csináltunk.
Először is elmentünk egy "garázs kiárusításra" (olyan emberek akik elköltöznek a városból minden holmijukat fillérekért eladják). A fazon nagyon mókás volt. Nem nagyon volt olyan dolguk ami kellett volna nekünk, kivétel néhány konyhai cucc. Ennek ellenére hihetetlen lelkesedéssel próbált meg nekünk eladni csónakot. Mindenféle méretben rendelkezett velük (tudnám minek egy embernek ennyi csónak?). Kérdeztük tőle: Esetleg mikrójuk van-e? Mondta az nincs, de esetleg egy csónak helyette nem lenne jó??? Mondtuk hogy persze és majd belerakjuk a vacsit hátha felmelegszik :)
Aztán kitaláltuk hogy elmegyünk a Miami Művészati Múzeumba.
Úton odafelé Miami Little Haiti nevű részén kell átmenni. Hát elég érdekes környék... Az összes útikönyv nagy betűkkel szedve közli, hogy sötétedés után ne nagyon járjunk arra. De nappal nem annyira gáz, és a konyhájukat is nagyon dícsérik.
Hát úgy döntöttünk leteszteljük.
A 2. Avenue-n mentünk dél felé. Csak mellékinfo, hogy én ezen az úton dolgozom a 39. utcánál. De ahol most jártunk, az jóval északabbra, a 70. környékén volt. Szóval a környék érdekes, fura földszintes lepukkant házak, nem szívesen sétálgatnék arra, hogy őszinte legyek...
Aztán egyszer csak egy "Restaurant" feliratot láttunk meg. Peti mondta, hogy nézzünk meg, hátha...Hát, elsőre nem nagyon rajongtam az ötletért, de mondván hogy mégiscsak egyszer vagyunk itt, ezt is meg kell nézni, bementünk.
Hogy is írjam le... Helyes kis étterem, helyben főzött kajákkal, de azért az ANTSZ biztos talált volna kivetnivalót... :)
Ja! A környéken mindenki fekete. Nem kicsit, nagyon! A benzinkútnál felhalmozott gumiabroncsok igencsak halvány feketének mondhatóak, a velük dolgozó munkások bőrszínéhez képest... :)
Szóval beléptünk az étterembe. Hát voltak bent egy páran, mindenki fekete... Úgy bámultak ránk, mintha még sose láttak volna fehér embert. Nem hiszem hogy sűrűn van fehérbőrű vendégük...
A viccesek a gyerekek voltak, mert a felnőttek egy pár másodperc után azért észbekaptak, hogy nagyon bámulnak és tovább ettek, de a gyerekek tátott szájjal, kikerekedett szemmel néztek ránk... :) Nagyon vicces volt. Még sosem éreztem magam ennyire különcnek...
A pultnál épp egy család vásárolt vasárnapi ebédet. Nagyon kedvesek voltak, elmondták, hogy ők mit esznek és hogy szerintünk melyik finom. Egy darabig még tudtuk követni az ételválasztékot, vagyis a felsorolást, de aztán elvesztettük a fonalat.Addig minden stimmelt, hogy halat kérünk rizzsel, de aztán mindenféle mutogatás és félreértés után már csak nevettünk és bólogattunk, mert egy kukkot nem értettünk abból, amit félig angolul, félig kreolul mondtak (ez egy fajta francia, de se az nem érti meg aki amúgy franciául tud). Szóval csak bólogattunk, és fogalmunk nem volt róla mit is fogunk enni... Mondták hogy kicsit várni kell, úgyhogy leültünk.
Ekkor tűnt fel, hogy van egy ajtó, aminek a túloldaláról hangos éneklés és zene... mondhatnám hogy szűrődött át, de annál sokkal hangosabb volt. Megkérdeztük, hogy mi ez, kiderült, hogy templom is egyben és épp istentisztelet van. Zenés táncos éneklős, hihetetlen... Olyan jó zene volt, meg annyira jó volt rá az ének...
Egy kis idő múlva megjött az ebédünk. Fejenként nagy lapostányér, nagy adag tésztával és a másikon egy sült banán. A tészta nagyon finom volt. Tojásos, húsos, főtt és kicsit sült is. A sültbanán, olyan mint a krumpli, de valami fini szószban megsütve, nagyon jó volt. Már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy elkezdtünk enni. Épp csak pár perce ettünk, amikor megjött a hal. Már el is feledkeztünk róla...Na hát a hal az hihetetlen nagy volt. Fejenként egy jó 8 cent vastag szelet egy termetes halacskából, nagyon finoman megfőzve, olyan puha és omlós volt, hogy hmmmm....
Épp azon beszélgettünk, hogy hogy fogjuk ezt megenni, amikor jött a döbb...
Ismét jött felénk a felszolgálólány egy tálcával, és két nagy púpos tányér rizzsel...
Na itt már csak röhögtünk...
Olyan halom kaja volt előttünk... És minden annyira finom volt...
Szóval nagyon bezabáltunk. A maradékot pedig bedobozoltuk és holnap azt visszük mindketten ebédre, mert még a maradék is elég kettőnknek bőven :)))
Teli hassal indultunk el a múzeumba. Vasárnap ingyenes, diákkal meg amúgy is. Utólag pedig pláne örültünk hogy nem adtunk ki ezért pénzt... Érdekes modern festmények és alkotások... A múzeum nagy részét egy mexikói, Tamayo nevű művész remekei töltötték ki. Hát... Lehet hogy nagyon nem tudjuk értékelni a modern alkotásokat, de ez vhogy nekem nagyon beteg és elvont volt... Néhányat láthattok a képeink között. Volt egy tárlatvezetés, ahol egy néni próbált okosakat mondani, és körülbelül annyira sikerült neki, mintha mi próbáltuk volna... Mókás volt, fogalma nem volt róla...
Aztán még volt egy perspektíva tanulmány. Az mondjuk jó volt. Bár lehet hogy csak szakmai ártalom, hogy tetszett. Nagy fényképek, falak szögből, oldalról fényképezve. A falon négyzet alakú festmény. És a poén! Valamilyen madzagot szögezett a falra, de úgy hogy az ne perspektívában látszódjon. Nem tudom mennyire volt ez így érthető, a fényképeink között fent van, úgy már szerintem látszik a lényeg.
A másik mókás még. Lehetett csinálni mexicói szerencsehozó izét... Két fagyis pálcikára kell tekerni fonalat. A poén, hogy a fonal, amit odaraktak, hogy tekerjed, nesze, az 30 centis darabokra volt vágva, szóval tekertük aztán kötöttük, tekertük és kötöttük... És gyönyörű lett :)
Aztán hazafelé megint jó nagy eső kapott el minket. Ilyenkor hogy imádjuk Sandrát... Ja itt jegyzem meg, hogy most már én is vezettem Őt. Nagyon ügyesek voltunk együtt :)
Most pedig az ideális kapcsolat... Ülünk az ágyon, egymás mellett, és mindketten pötyögünk a laptopunkon... :))) Peti holnapra állít össze egy prezentációt, de ígérte, hogy hamarosan Ő is írni fog a blogra. Tessék számonkérni majd rajta, ha nem! :) Holnap pedig ismét hétfő. Munka. Mindenkinek kitartást a hétfőhöz!!!Sziasztok

3 megjegyzés:

Rion írta...

Hát én ismét csak közbeokoskodnék, és megvédeném az amerikaiakat! :) Azt elhiszem, hogy butuska volt a csaj, de hogy nem tudott magyarországról semmit, az majdnem ugyanaz, mint hogy páran Magyarországon Moldováról se tudnak semmit, pedig az itt van úgymond egy köpésre.

Sőt gimiben találkoztam olyan németekkel, akik hasonlóan nem tudtak semmit kis hazánkról, míg ide nem jöttek. (Nálatok van karácsony? ... ) :)

Szóval bármennyire is azt érezzük, hogy a világ közepe vagyunk, ez sajnos csak magunknak igaz! :(

Szilvi és Peti írta...

Ez teljesen jogos, mert szerintem mi magyarok sem tudjuk,h pl miről híres South Carolina. De itt a lényeg a "You mean Europe, the continent?" és a "How do you speak english then?" kérdéseken volt ;)

szabi@molehole írta...

Érdekes cikk :) Peti írj te is!

p.s.: Szilvi, ügyesen átvetted a blogot Petitől. :P

Jók legyetek!

Szabi