Buli és mikró

Peti:Sziasztok!
Újra itt a blog színterén! De a családi béke érdekében egy bekezdést hagyok írni Szilvinek is :). Hol kezdjem? Szilvi mondja,hogy ne hagyjam ki, hogy megnéztük az Estét. Koltai új filmjét a top 10 között játsszák itt a mozikban, ami azért elég nagy szó. Elmentünk egy bevásárlóközpont mozijába hétközben. Lehet, hogy az időpont miatt, de rajtunk kívül senki sem volt a moziban. (De nem a film miatt, mert a szomszédos teremben a Harry Potterre sem jött senki, ami pedig itt is elég népszerű). Amúgy hétközben a munkán kívül másra nagyon nem jut időnk. Általában leugrunk megmártózni esténként a parta, amíg Szilvi nem volt itt, egyedül nem nagyon mentem le, de ő mindig leráncigál, és nem bánom :). Most hétvégén vendégeink vannak, Washington,DC-ből jött le hozzánk Juli, Rita és Tamás, ösztöndíjtársaim. Pénteken laza 3 órát késett a gépük, mesélték, hogy a többi utas a jellemző amerikai mentalitással türelmesen kivárta, senki sem háborodott fel, pedig szinte semmi tájékoztatást nem kaptak. Tegnap este belevetettük magunkat az éjszakába, kezdésképp sétáltunk az Ocean Drive-on, majd beültünk egy koktélra az exkluzív DeLano-ba. Aztán egy óceánparti hotel emeleti teraszos klubjában táncoltunk hajnalig. Bár a végefelé a néger DJ a hip-hop-os ízlésével válogatta a számokat, de azért jó volt. Most már, hogy viszonylag régebb óta itt vagyok, egyre kevésbé van az "Úristen, mit keresek én itt???" érzésem, de ott akkor a teraszon táncolva, jobbra pillantva az óceán megint rám tört ez az érzés. Aztán jött a mai nap! Reggel kinéztünk egy jónak ígérkező kiárusítást aztán beültünk Sandrába és elmentünk. Ugye már elég régóta egy mikróra vadászunk, de boltban drága, kiárusításon meg még nem láttunk. Aztán odaértünk. És ott volt. Ő. A lágy pázsit szélén a törött lábú székek, babaruhák és egy monitor mellett megláttuk A MIKRÓ-t. Igyekeztünk nem túl izgatottnak és boldognak tűnni (a licitálás maximalizálása, illetve minimalizálása végett). Itt megjegyzem, hogy az a tapasztalatunk, hogy minden ilyen kiárusításon van egy emberke, akivel az átlagnál jóval kifizetődőbb alkudozni. Na itt egy nagydarab kövér srác volt a befutó. Megkérdeztem, "Hogyé' a mikró". Rám néz, szinte azt lehetett látni a szemében,hogy "Normáélisak vagytok, ezt akarjátok megvenni?". Aztán mondja, hogy "Five bucks". Szóval öt dollárért vettünk egy működő, digitális kijelzős mikrót! :D Ezután még kinéztünk egy rádiós magnós CD-lejátszót, amin a CD rész nem működik, szóval azt is elhoztuk $5-ért. Utána betértünk a kedvenc haiti éttermünkbe, és - most már óvatosabban - egy adagot rendeltünk kettőnknek. Hát degeszre ettük magunkat. Ebéd közben kellemes zene szólt. Aztán eltelt öt perc, és mintha még mindig ugyanaz a szám szólna. Még 5 perc, és akkor már a "határozottan volt már ez a rész" érzés következett. Igen, egy számot ismételtek, amig ott voltunk, kb 7-8 szor. És sem a dolgozókat sem a vendégeket nem zavarta látszólag. Gondolkodtunk, hogy elkérjük a paramétereit, hogy megszerezzük magunknak, annyira belemászott a fülünkbe (de azért annyira nem volt jó). Most pedig ülünk az ágyon, és várjuk, hogy visszajöjjenek a lányok/fiúk, hogy csináljunk egy közös borozgatós vacsorát. Aztán holnap újra belelépünk a mókuskerékbe, SZilvi kapott jó sok konyhát, többet dolgozik, mint a főállású kollégái, én pedig megbeszéléseket folytatok a brazil, kolumbiai és mexikói laborvezetőkkel.